A szorongásos betegségek
„klasszikusai” mellett a mai pszichiátriai diagnosztika olyan betegségeket is
elkülönít, amelyben
A rendkívüli megrázkódtatásokat követően kialakuló, és azokkal közvetlen oki összefüggésbe hozható pszichiátriai betegségek közé a heveny (akut) stressz reakció és a poszttraumás stressz betegség tartozik. Az akut stressz reakció azonnal, vagy a traumát követő néhány napon belül jelentkezik, és egy hónapon alatt elmúlik, a poszttraumás stressz betegségre sokszor a későbbi kezdet, és a hosszabb, olykor évekig tartó lefolyás a jellemző. Előfordulhat, hogy tartós személyiségváltozás alakul ki belőle, amint ezt sok film, pl. a Rambo mutatja be.
Mindkettőnél az életet, vagy a testi-lelki épséget veszélyeztető esemény a kiváltó ok. Ezek bárki számára nagy megrázkódtatást jelentenek. A poszttraumás stressz betegséget klasszikusan azokon lehet megfigyelni, akik terrortámadást, tömegszerencsétlenséget, háborús eseményeket, természeti katasztrófát éltek át, vagy szemtanúi voltak ezeknek. Előfordulhat azonban egy közlekedési balesetet követően, vagy akár orvosi beavatkozás, pl. felületes altatás, újraélesztés következtében is. Jellemző tünetei közé tartozik a bénult tehetetlenség, a világ valószerűtlenségének érzése, az átélt eseményre történő emlékek kiesése, a szinte „alvajáró”, réveteg állapot. E betegek inkább hallgatnak a velük történtekről, amelyek felidézése sokszor súlyos szorongással, szenvedéssel járna, ezért kerülnek mindent és mindenkit, ami a traumára emlékezteti őket. Még sincs menekvésük. Általában feszültek, mintha állandó készültségben élnének, súlyos alvászavarokkal küzdenek, és rémálmaikban szinte filmszerűen ismét és ismét kísértenek a borzalmas emlékek, sőt, ezt a „flash back”-et éber állapotban is átélhetik, és akár ennek megfelelően cselekedhetnek. Gyermekek gyakran játékaikban ismételgetik az elszenvedett eseményt, anélkül, hogy szavakkal el tudnák mondani. Érzelmileg visszahúzódóak, ugyanakkor ingerlékenyek lesznek, érdektelenné, közömbössé válnak a jövőjük iránt. Társas kapcsolataik, munkahelyi teljesítményük, a társadalomba való visszailleszkedésük ily módon súlyos zavarokat szenvedhet, és gyakran depresszió, alkohol, vagy gyógyszerfüggőség is kialakul.
Az akut stressz reakció az átlag lakosság körében sokkal gyakoribb. Szintén jelentős traumák váltják ki, amelyek leggyakrabban az úgynevezett veszteség élmények. Ilyen lehet egy hozzátartozó, vagy szeretett személy halála, a munkahely elvesztése, vagy a társadalmi, vagyoni státusz veszélybe kerülése. Természetesen súlyosan traumatizáló megterhelés az egészségünk elvesztése is, így egy súlyos, vagy egy krónikus betegség tényével való szembesítés is heves reakciókra vezethet. Testi épségük, vagy emberi méltóságuk forog veszélyben az erőszakos cselekmények áldozatainak. A fentebb leírtakhoz hasonlító, csak enyhébb, és maximálisan 4 hétig tartó tünetekkel jár, egy hónapon túl már poszttraumás stressz betegségről beszélhetünk.
Eddig a nagy megrázkódtatást okozó életeseményekről, stressz helyzetekről volt szó, amelyek szinte mindenkinél ugyanolyan reakciókat váltanának ki. „Rettenetes”, mondjuk egy balestre, „szörnyű”, „irtózatos”, „kibírhatatlan” egy halálhír, vagy a cunami. Egyezményesen veszélyesnek, kerülendőnek tulajdonítjuk ezeket a helyzeteket, eseményeket, ám minél „kisebb” dolgokról van szó, annál jobban megoszlik az emberek megítélése. „Elhagyott a feleséged/férjed? Ugyan már, ….” „Örülj neki, hogy végre kirúgtak, most legalább….” „Egy kis cukorbaj, végre pihenhetsz…” mondjuk egymásnak, és nem értjük, a másik miért van úgy oda. De ha velünk történik ugyanaz, akkor „lebénulunk”, „ez nem lehet igaz”, „mért pont én”, „nem is találok rá szavakat”. Tagadunk, tiltakozunk, ágálunk, mert aggódunk: mi lesz így, mi lesz velünk? A mindennapok gyűrődésével járó aggodalmaskodásunk, hogy vajon rendben mennek-e a dolgaink, hirtelen átcsap valami egészen másba: Lesznek-e „dolgaink”, állásunk, családunk, kenyerünk, becsületünk egyáltalán? Leszünk-e mi magunk?
Ekkor már, észrevétlenül, a szorongások birodalmába érkeztünk. Ha a szorongás testi-lelki jelenségei kifejezetté válnak, megzavarhatják ítélőképességünket, reakcióinkat, ronthatják kedélyünket, társas kapcsolatainkat, teljesítményünket, és mindez kizökkent megszokott, vagy kívánatos életvitelünkből. Ekkor már alkalmazkodási zavarról beszélünk, amelyben dominálhat a szorongás, a depresszív hangulat, vagy az ingerlékenység, agresszivitás lehet a fő tünet. Betegség ez? Sok szakember szerint az alkalmazkodási zavarok a leggyakoribb pszichiátriai betegségek. Vagy mondvacsinált diagnózisok ezek, egyszerűen csak nehéz az élet, túl sok a stressz?
A stresszről ma többnyire azt tudják, hogy nem csak megkeseríti életünket, de bizonyos betegségek kialakulásában, rosszabbodásában is szerepe van. A stressz, - talán a parlagfüvet is megelőzve, amely mindenkit „stresszel” - korunk első számú közellenségévé lett! A mindennapok „kihívásaival” már torkig vagyunk, mert tartós és kikerülhetetlen stressz forrásává változtak: az életünkkel együtt járó kudarcok, intrikák, a „hivatalok packázásai”, a társadalmi és természeti környezetünk számunkra sokszor kedvezőtlen és hirtelen változásai, többé-kevésbé mindenkinek stresszhatást jelentenek. Kiszolgáltatottságunk szorongással tölt el, agresszivitást szül, így mi magunk is mások stressz forrásává válunk.
Sokan nem is tudják, hogy valójában a stresszt keressük a vidámparkban, egy izgalmas kapcsolatban, ez vezérel új tájak, emberek, élmények felfedezéséhez. Ahogy újabban mondjuk, „adrenalin” kell, munkahelyi kihívások, extrém sportőrületek, mert stressz nélkül unatkozunk. Selye János, a stresszreakció felfedezője szavait kölcsön véve: „A stressz az élet sava-borsa”. Mi is tehát a stressz?
Általában erőteljes inger hatására alakul ki szervezetünkben a stresszreakció. Testünk – lelkünk stresszreakciójának ugyanis „értelme” van: felkészít bennünket egy rendkívüli helyzethez való alkalmazkodáshoz. Szervezetünknek ilyenkor mozgósítania kell a tartalékait ahhoz, hogy harcolhassunk, vagy menekülhessünk. Ez úgy történik, hogy egy rendkívüli helyzet észlelésekor az agyban olyan idegi és kémiai változások következnek be, amelyek – főként az agyalapi mirigy hormonjainak közvetítésével – a test különböző helyein lévő homontermelő mirigyek működését fokozzák. Az idegi és a hormonális hatások szinte riadókészültségbe állítják át egész szervezetünket: az anyagcsere gyorsul, a mellékvesékből kiáramló stresszhormonok (pl. adrenalin) serkentik a szívműködést és növelik a vérnyomást, a légzés fokozódik, az erek az emésztőrendszerben összeszűkülnek, az izmokban pedig kitágulnak, a vércukorszint emelkedik. Ez a stresszreakció első fázisa, amelyet a második, alkalmazkodási fázis követ. Ekkorra már adottak a feltételek ahhoz, hogy maximális testi-lelki teljesítményre legyünk képesek. Végül a stresszreakció lassanként lecseng, és a kifáradási szakban fokozatosan helyreáll a nyugalmi egyensúlyi állapot.
Nagyon sokféle esemény kiválthatja a stresszreakciót, amely azonban mindig azonos forgatókönyv szerint zajlik le! A kiváltó helyzetek közös vonása, hogy erős, vagy szokatlan ingerről van szó, ám az „ingert”, vagyis az adott eseményt akár kellemesnek, pozitívnak is érezhetjük! Ez nagymértékben attól függ, hogy a helyzetet kellemesnek, vagy rossznak értékeljük. Egy rock koncertre, többek közt, azért a stresszért jár a közönség, amit a fájdalom határát megközelítő hangerő okoz. Élettanilag – vagyis a stresszhatás szempontjából – ilyen inger lenne, ha egy repülőgép turbináját indítanák be a közelünkben, ám ez a hanghatás az emberekből riadt menekülést váltana ki. Természetesen van egy határ, amelyet túllépve mindenki károsnak, riasztónak, veszélyesnek ítéli majd meg a helyzetet. E határ lehet fizikai (pl. a hangerő tovább fokozódása), de lélektani, morális is! A háborús, erőszakos, életellenes események például mindkét határt, minden embernél súlyosan sérthetik.
Ha az átélt traumatikus esemény lélektani feldolgozása elmarad, tartós, pszichiátriai kezelést igénylő panaszok maradnak fenn. A stresszreakció kialakulásához legtöbbször mégsem kell az, hogy valóban életveszélyben legyünk. A „veszély” érzése ugyanis tág fogalom. Biológiai szempontból „veszélyt” jelző, stresszreakciót kiváltó ingert jelent.a zsúfolt villamoson való utazás is, ezért viseljük ezt annyira nehezen. Rendkívül fontosak azok a lélektani tényezők is, amelyek meghatározzák azt, hogy mikor, miben, és mekkora veszélyt látunk, mikor érezzük úgy, hogy agresszió áldozatai vagyunk. E szempontból nagyon különbözőek az emberek. A szorongás aggodalmaskodóvá tesz, így veszély érzetünk – és stresszreakciónk – lesz akkor is, ha objektív ok ezt nem kívánná meg. Van, aki a munkahelye elvesztése, vagy egy válás után önmagára találva új életet kezd, míg mások – és ez a gyakoribb – ilyenkor úgy érzik, hogy pótolhatatlan veszteség érte őket, amely az egész jövőjüket súlyosan veszélyezteti. Érzelmeink, gondolataink, a vegetatív idegrendszer útján nagy hatással vannak testünk működésére is, így a gondolatok, a negatív érzelmek, a megoldatlan lelki konfliktusok nagyon gyakran stresszreakciót váltanak ki. „Látványos” traumák nélkül, a „sok kicsi sokra megy” elve szerint a hétköznapi élet során is komoly stresszterhelés alakulhat ki úgy, hogy idő sem marad arra, hogy kipihenjük a megterheléseket.
Saját stresszreakciónk jobb megismerése nagy segítségünkre lehet, mert jelzi, hogy változtatnunk kellene. Szervezetünk „felpörgetése” ugyanis szinte minden szervünket igénybe vevő komoly megterhelést jelent, és ha a készenléti állapot tartós, vagy gyakran ismétlődik, már érezhető tünetekkel jár. A folyamatosan „harcra kész” ember feleslegesen feszíti az izmait, ennek fáradékonyság, és akár súlyos hát- és derékfájás, fejfájás a következménye. Kellemetlenek az emésztési problémák, de a szapora, sokszor rendellenes ritmusú szívműködés, a magas, „ingadozó” vérnyomás még gyakoribb, ijesztő tünetek. A kimerültség – az egészséges fáradtsággal ellentétben – álmatlanságot (főként elalvási nehézségeket) okoz éjjel, nappali aluszékonyság mellett. A testi panaszok mellett a koncentrálási és emlékezési nehézségek, a nehezen megfogalmazható, állandósuló feszültség érzés, keserűség, indokolatlan ingerlékenység nem csak az egyén, de a környezete számára is nehezen elviselhető, gyakori pszichés tünetek. Mindezekhez sokszor társulnak még kínzó álmok, kifejezett szorongások, vagy akár súlyosabb depressziós panaszok is.
Ha felismerjük magunkon a stresszreakció testi-lelki tüneteit, forduljunk családorvosunkhoz, vagy e témakörben jártas specialistához. A tüneteket értékeljük figyelmeztetésként: valószínű, hogy teljesítőképességünk határát értük el. Ne várjuk meg, hogy komolyabb betegségek is fellépjenek, tudatosan törekedjünk arra, hogy lehetőleg kerüljük a kellemetlen stresszhatást kiváltó helyzeteket és keressük a valódi pihenés lehetőségeit. Keressük a pozitív stressz lehetőségeit, azaz olyan játékokat, sportot, időtöltéseket, amelyek jóleső kihívást jelentenek képességeinknek, és jó alkalmat arra, hogy személyiségünk pozitív oldalát megmutathassuk! A nyugtatók, fájdalomcsillapítók ellenőrizetlen szedése veszélyes lehet. Bőséges vitamin és nyomelem bevitel önmagában nem segít, csak ha életmódunkon is változtatni tudunk. Ez gyakran a lelki konfliktusok miatt sikertelen, de ezen a téren sok segítséget adhat a szakszerű pszichoterápiás kezelés.
Végül, de nem utolsó sorban, a szorongásos betegségek közt említenünk kell az úgynevezett pszichoaktív szerek által kiváltott szorongást, amely valószínűleg sokkal gyakoribb, mint gondoljuk. Nem csak a – néha a tébolyig fokozódó szorongást is kiváltani képes – kábítószerek tartoznak ide. Sokkal gyakoribb kiváltója a túlzott alkoholfogyasztás, amelynek „túlzott” jellegét esetleg éppen a másnap jelentkező szorongásról, lelkifurdalásról lehetne felismerni.